Pozsonyban már hetedik alkalommal rendezték meg a „GLOBSEC” globális külpolitikai és biztonságpolitikai
fórumot. A régió legfontosabb nemzetközi külpolitikai találkozójának tekintett előadás- és tárgyalássorozat
központi témája ezúttal a gazdaság volt.
A konferencia szervezőinek célja, hogy hozzájáruljanak ahhoz, hogy a közép-európai régió nagyobb hangsúlyt kapjon az európai és transzatlanti biztonsági, gazdasági és külpolitikai párbeszédben. A találkozó súlyponti kérdései ezúttal olyan témakörökből kerültek ki, mint a Közép-Európán belül a biztonságpolitika terén megvalósítható együttműködés, a Balkán integrációja, valamint a világban az úgynevezett arab tavaszt követő változások. Az idén fontos helyet kaptak a gazdasági kérdések is, ezen belül pedig a tárgyalások kiemelt témájaként került terítékre a közös európai fizetőeszköz jövője is. Ezzel összefüggésben került sor a "Kinek a játékát játsszuk a válság után" elnevezésű beszélgetésre is.